Hámozza át egy embernek

Lecsó: hámozva, vagy héjastul? A végeredmény egy teljesen más étel lesz. A lecsókészítéshez az alapokat egy korábbi cikkünkben már tárgyaltukonnan kiderül az is, hogy a lecsó egy szabad műfaj, szokás is szabadon kezelni alapanyagok és kiegészítők területén, hiszen minden magyar embernek megvan a maga lecsója.

A lombosodó hársfa ágain tavaszi lázban örvösgalambok csatáznak búgva, nem héjanász, de azért tollak is libegnek a levegőben. Távolabb vércse vijjog. Verseket idézgetek magamban a tavaly idetévedt fűszálakat gyomlálgatva.

Hogyan együk meg a friss fügét? Ha sikerül hozzájutni, sokan akkor sem tudják, hogyan érdemes fogyasztani. Útmutató a fügéhez. Sokszor találkozni azzal a jelenséggel, hogy ha fügét vásárolunk piacon vagy hiperben, az emberek érdeklődve forgatják a kezükben gyümölcsöt, kicsit megnyomkodják, majd megkérdezik a nagy tételben vásárló fügefanatikustól, hogy hogyan lehet felhasználni, mire jó.

Megjöttek hát a versek. A költészet játékai maguktól kikelnek olykor.

Lecsó: hámozva, vagy héjastul?

Fogadkozom: egész nap verseket olvasok majd, magam magamnak. A régi kedveseket meg újakat.

A versre rávetülő embert nem különben. Maga is költővé válik ráfogásaival, értelmezéseivel, kisejtéseivel. Apámra gondolok.

Mi fán terem? Mandula Két változata ismert. Az édes belsejűt fogyasztjuk, a keserűmandula fő felhasználási területe a gyógyszergyártás és az olajkészítés. A friss termés szeptember-októberben jelenik meg, és egész évben fogyasztható.

És egyszerre az árvaságra, mert anyátlanul nőtt bele a nagy háború szülte új világba. Jóval később, amikor magam váltam apátlanná, verset is írtam neki.

Az én Halászkirályomnak, mert kínzó sajgással égetett bennem soha fel nem tett kérdéseim parazsa. Gyerekként is inkább szemlélő voltam, jó hallgató, sokkal többet tudtam az életéről, mint testvéreim, de nem eleget.

Hogyan együk meg a friss fügét?

Mert nem volt nagy mesélő, ünnepszámba ment, ha magáról, életéről beszélt. Az ünnep pedig azért ünnep, mert ritka.

Kisgyerekként még pantheista voltam, annyira nagy egésznek éltem hámozza át egy embernek a világot, s magamat is csak egy bogárnak, apró virágnak benne, s éreztem a mindenség rezdüléseit. Sok mindent megsejtettem, megéreztem, mielőtt a megtörténés bizonyossága hírként elért volna. Idővel egyre ritkábban, mert az emberi idő nagy rabló, s a tapasztalás megfosztja az embert a kitartó rácsodálkozástól.

Idővel összemegy maga a világ is, már nem sajdul bele a gerinc, ha a láb eltapos egy hangyát, s elfelejti az ember, hogy a vércsének neve is van, Kirgicnek hívják, mert egyszer valamikor, amikor a nagy háború dúlt, egy kisgyerek felnevelt egy vércsefit, s amikor röptetni kezdte, így csalogatta haza az egekből. Ki röptet engem? A lélek ideje kell, hogy emlékezni tudjak, s átéljem olykor még a mindenség rezdüléseit, századokon át, jelenidőben, egyidejűleg.

Hogy elemelkedjem odáig, ahol újra csak bogárnyi vagyok, fénybogár, együtt vibrálni a mindenséggel. A Teremtővel.

Városi idill

Hogy tapasztalásnál több legyen a lét. Virágot ültetek, s nyugtatom magam, ez csak egy kis skizo-skizo-skizike, rákészülés a versmaratonra, még nem az Alzheimer megdönthetetlen jele. Kell a költészet, egy másik világ, ami csak bentről vetülhet ki, éteri vetítővászonra.

Rendje van, logikája, harmóniája, összhangzattá gyúrja a szavakat, a legprofánabbakat is, a legdurvábbakat is.

Lecsó: hámozva, vagy héjastul?

Képeket rajzol a semmi egére is. Kerek világot, s eltünteti a káoszt.

Az örök, fel sem tett kérdések persze itt dobognak bennünk tovább, sorsunk az örök keresés és soha meg nem találás. Légy, ami lennél.